2013. március 28., csütörtök

Lehet, hogy nevet kéne váltanom

Ez a daily inkább weekly... De a weekly meg nem hangzik annyira jól, úgyhogy maradunk a dailynél, és hazudunk a népnek. Ha másnak szabad, akkor nekem is. Miután nem írtam két hete, úgy érzem mostmár muszáj lesz megírni a történéseket. A grafika házimat korán, a beadási határidő előtt 4 nappal befejeztem, és a beadási határidő utáni napon már el is fogadták. A tanár elég vicces volt, írtam neki egy kérdést, hogy pár fiú szerint rosszul gondoltam a specifikációban írtakat, és akkor most kinek van igaza. Mire visszaírta, hogy nekem, és hogy ne bízzak a férfiakban, mert mind csirkefogó :D

Aztán volt az a csodás háromnapos hétvége. A hétvégén mindkét nap Évivel színházba mentünk. Szombaton a Hajmeresztőt néztük meg a József Attilában. Nagyon jó darab, szünetben megkérdezik, hogy mit gondolunk, ki a gyilkos, és a második felvonás első felében a nézők tesznek fel kérdéseket a szereplőknek, majd megszavazzuk, hogy szerintünk ki a gyilkos, így mi döntjük el, hogy a három szereplő közül kit is akarunk gyilkosnak, vagyis, hogy a három befejezés közül melyiket szeretnénk látni. Másnap pedig a Csoportterápiát néztük a Madáchban. Az már annyira nem tetszett, a sztori jó volt, viszont egyáltalán nem tetszettek a zenék és a szövegek. De azért a "Sziszi" szerepét nagyon jól játszotta Nagy Sándor!

Azóta volt még egy Impi gyűlés, és már a receptes cikkeket el is küldtem a főszerkesztőnek, valamint tegnap meginterjúvoltam Marca barátomat, és már be is gépeltem a felvételt, úgyhogy már csak szerkeszteni kell, és az is kész! Még gondolkodom egy harmadik cikken, de lehet, hogy az csak a májusi számban lesz benne.

A múltheti holland zh nem ment annyira jól, 55.5% lett, bár alig tanultam, mert egyrészt nem értem rá, másrészt meg 0 kredites, így egy átlagomban sem számít bele, úgyhogy annyira nem is érdekelt a jegy. Amúgy sem tanultunk túl sok új dolgot a félév során (szinte semmit), inkább csak a jó hangulat, meg a jó arc csoporttársak miatt járok. Az utóbbi időben el is mentünk együtt vacsorázni, iszogatni, és úgy néz ki, ez úgy 1-2 hetente rendszeres is lesz.

Ezenkívül a héten Steam Sale volt indie játékokra (olyan játékokra, amiket 1-2 ember, vagy egy nagyon kicsi csoport fejleszt, és nem veszik meg őket nagy cégek, mint az EA Games vagy a Ubisoft). Úgyhogy rengeteg érdekességet beszereztem, viszont elhatároztam, hogy azokat leszámítva, amik NAGYON NAGYON NAGYON nehezek, azokat mind végigviszem minél hamarabb, és igyekszem addig nem felrakni egy új játékot, amíg egyet végig nem viszek.

Aztán sütöttünk Kálmival linzert, nagyon finom lett! És tök jó móka volt együtt sütni. Már várom, hogy mit csinálunk legközelebb. Illetve voltam a HPG-vel a Sportarénában egy kertészeti és bútor kiállításon,  a Garden Expon. Alapból rég láttam a Petit, és jó volt vele dumálni, aztán meg nagyon sok érdekes dolgot láttam, meg vettem olcsón TV Paprika magazint, illetve vettem egy gombás és erdei gyümölcsös receptkönyvet, a Kláritól ezt kapom húsvétra.  Este a Petivel meg is látogattuk, és pár órát ott töltöttünk nála. Az vicces volt. Neki nem volt kedve metrózni, ezért eljöttünk egy trolival. És akkor megláttunk egy járatot, ami a Klári felé jár, úgyhogy arra gyorsan felszálltunk a Hősök terénél. Aztán meg rájöttünk, hogy rossz irányba megyünk, úgyhogy kis kavarodással, röpke 1 óra alatt megérkeztünk a Klárihoz. Sajnos nem volt annyira nagy meglepetés, mert megint nem működött a kaputelefont, és fel kellett hívnom, hogy dobjon le egy kulcsot.



És egy picit az egyetemen történtekről. A héten volt számvitel zh. Remélem, hamarosan lesz eredmény, mert már nagyon izgulok. Ilyen szempontból rossz, hogy papíros zh-ra jelentkeztem, mert az elektronikusnak azonnal látom az eredményét, viszont abban meg az a rossz, hogy minden kérdésre csak 1 perc gondolkodási időt kapunk. Pénteken szabályozástechnika zh lesz, amitől eléggé félek, jövőhéten meg algoritmus elmélet,amitől meg egyenesen rettegek. Utána viszont elutazom Larshoz, amit nagyon várok! És Szirmay rendes volt, mert azutáni hét vasárnapra tette az új házi leadási határidejét. Ha jövőhéten lenne, biztos, hogy nem tudnám befejezni. Így sem tudom, hogy menni fog-e, de szerintem már a hétvégén elkezdem, talán másfél hét elég lesz arra, hogy befejezzem. És íme a csodálatos specifikáció:
Jelenítsen meg egy piros-fehéres abroszon álló teli söröspoharat sugárkövetéssel! A színtérfelépítéséhez kizárólag általános kvadratikus felületeket (4x4-es szimmetrikus mátrixot), féltereket és halmazműveleteket használhat. A söröspohár a talpával stabilan áll az abroszon. Feltételezheti, hogy a látható tartomány minden hullámhosszán az üveg törésmutatója 1.5, a söré pedig 1.3. Az üveg és a sör hullámhossz függő hatáskeresztmetszetét "méréssel" állapítsa meg közelítőleg (figyelem, dimenzió)! A csendéletet világoskék ég és egy intenzív sárgás pontfényforrás világítja meg. A kamerát úgy kell felvenni, hogy az abrosz egy része és a söröspohár teljes szépségében pompázzon. Örömmel fogadjuk, ha a sörben levegőbuborék vannak, az abroszon pedig kausztika, de ezek nem kötelezők.

2013. március 13., szerda

Monokromatikus piros megvilágításnál minden tehén piros

Ez volt a mai óra fénypontja. A mondat eredetije: "Sötétben minden tehén fekete.", de Szirmay szerint ez nem jó, és a fentebbit kéne mindenkinek használnia.  Közben kiadták hivatalosan is a legújabb grafika házit:

Készítsen 2D editort, ami az egér balgomb lenyomásokat kontrolpontokként értelmezi, amelyekre egy piros Catmull-Rom (CR) spline-t és egy zöld CRI-spline-t is illeszt.
A CRI spline interpolációs, a CR-hez hasonlóan harmadfokú és a kontrolpontokban C1 folytonos, másutt C2 (ezen feltételek nem teljesítése automatikus elutasítást von maga után). A CRI sebességvektora az i. kontrolpontban a megelőző és a következő kontrolpontok közötti átmenet átlagos sebessége (p[i+1]-p[i-1])/(t[i+1]-t[i-1]) (széleken megválasztható).
A görbék a csomóértékeken közösködnek, amelyek az i. pont esetén t[i]=i+sin(i/5.0)*0.4.
A ‘Z’ „zoom”-ol, azaz a kameraablak mérete felére csökken mialatt a közepe helyben marad, a ‘P’ pedig „pan”-nel, azaz a kameraablak a vízszintes méretének 10%-val balra, függőleges méretének 20%-val felfelé mozdul el. A két görbén egymással szemben periódikusan egy-egy nyíl szalad, a kezdőpontja a görbe adott időponthoz (sec-ben) tartozó pontja, egyébként pedig a sebességvektor skalárszorosa (látható legyen a képen).

Szerencsém van, hogy előző félévben is foglalkoztam a tárggyal, első két házit csináltam meg, és az ideiek azoknak a lebutított változatai, így tulajdonképpen némi átdolgozással fel tudom használni a múlt féléves kódomat, bár újraírtam a zoomot, és most nem működik, úgyhogy rohadtul zavar, hogy nem tudom miért nem működik. 

Kijátszottam a hétvégén a Cave-t 4x. Még pár hete kaptam egy plusz Ship packet, és eltradeltem Steam fórumon, így tulajdonképpen ingyen kaptam egy nagyon jó 15 €-s játékot. Van 7 karakter, abból választhatsz 3-mat, és 7 puzzle-t kell megoldani, abból 4 egy általános puzzle, ami minden játékmenetnél van, és 3 ami karakterekhez kötött. Van jó és rossz vége a karakter történetének, úgyhogy 5x kell végigvinni ahhoz, hogy mindet lássam. Már tudom, hol tudok a karakterek speciális képességeivel kihagyni 1-2 részletet. Még kb. 90 perc játék és 100%-ra kivégzem a játékot, aztán szerintem hónapokig, vagy évekig nem fogom többet elindítani  játékot.


Voltam Impulzus gyűlésen, ami a VIK kar lapja, és úgy néz ki, én is fogok írni egyelőre receptekre gondoltam, meg esetleg kockásokkal csinálok majd videót. Nemrég megdőlt a világrekord, ismerem a srácot, úgyhogy szeretnék majd vele készíteni egy interjút. Az Impulzusos csapat nagyon szimpatikus volt, már előre várom, hogy velük dolgozhassak, meg elmenjünk közös vacsira vagy táborozásra. Ma pedig a hollandosokkal megyünk a Szatyor Bárba kicsit dumálni, velük már 2 szemesztere együtt vagyunk, és nagyon jól elvagyunk órákon mindig (8-9 fő vette fel idén a hollandot). Múlt héten pedig kiküldték az első két havi ösztöndíjat, úgyhogy most bőven van miből gazdálkodnom. Mindjárt el is megyek a Stoczek menzára ebédelni.


2013. március 10., vasárnap

Lehetnének hosszabbak a hétvégék

A hét eleje némi sietéssel telt, mert mindenképpen kész akartam lenni a grafika házimmal, mielőtt Lars megérkezik. Vasárnap volt a leadási határidő, szerdán kész lettem vele (bár sok órába nem telt, inkább az volt hosszadalmas, hogy rávegyem magam az elkezdésére). Csütörtökön kitöröltem a kommenteket a feltöltendő verzióból, és tömérdek magyarázatot írtam a saját verziómba, hogy hónapokkal később is mindent értsek benne, majd csütörtökön feltöltöttem. Lars csütörtök este érkezett, hozott apának és Évinek stroopwafelt, rögtön megjelent az arcukon a Szepes-Mosoly :D Lars megkapta a VIK-es pulcsiját, így már teljesen beleolvadt a környezetbe, én pedig megittam a februárban hozott utolsó sörömet.



Másnap sűrű volt a programunk, reggel 7:05-kor indultunk otthonról, megálltunk az ELTE előtti pékség-kocsinál reggelit venni, majd beültünk két nagy tejeskávéval grafikára. A tanár úr nagyon kedvesen boldog nőnapot kívánt a teremben ülő hölgyeknek, vagyis nekem és még egy másik lánynak, a fiúk (kb 30-40) meg csak nézelődtek, hogy van-e még rajtunk kívül lányok a teremben. Larson ez nem segített, mert bealudt, én viszont figyeltem, és még szerencse, hogy nem aludtam el, mert kihirdette a második házit, meg elmondta a hozzá szükséges képleteket. Grafika után beültünk a hszk-ba, mert volt két szabad óránk, majd STZ-vel, a gimis matektanárommal találkoztunk, együtt ebédeltünk. Lars kicsit unhatta, ahogy mi a régi szép időkről csevegtünk, de azért nekünk jó volt. Hazafele vettünk szalámit, majd Lars szundikált egy picit, aztán indultunk is a cirkuszba. Nagyon jó műsort láttunk, volt egy rakat ló (Évi nagyon örült neki), meg teve, elefánt, és valami szürke marha szerű is. Meg az artisták és a bohócok is jók voltak. Aztán mi elmentünk a Pinyóba, Mesivel, Dalmával és a párjaikkal Bencével meg Márkkal inni. Még jó, hogy foglaltam asztalt, mert nagyon sokan voltak, és így is el kellett küldeni az asztalunktól két emberkét. Lars egy sört és egy pálinkát ivott, én pedig két vodkanarancsot. Volt -10% diákkedvezmény, így elnézem nekik, hogy elírták a nevem Szepes Dórára. 11-ig, vagyis zárásig ott voltunk, aztán Mesiékkel bementünk a Wikingerbe gyrosozni, Dalmáéknak viszont el kellett menni az utolsó busszal, így tőlük elbúcsúztunk. Utána mivel nekem picit fájt a hasam, és nem akartam buszozni meg 20-25 percet sétálni haza, így inkább hívtunk egy taxit, amire hiába vártunk, mert nem jött, így elmentünk eggyel, ami már ott állt. A sofőr nagyon kedves volt, még boldog nőnapot is kívánt nekem :)

Szombaton nagyapa szülinapját ünnepeltük, nagyon finom Orly módra elkészített csirkét ettem, és olyan svájci palacsintát, amiben nutella volt és darált keksz, isteni! Egyébként reggel egy igen örömteli hírt kaptam, nyertem ingyen egy játékot steamre (super hexagon), de mivel azt már megkaptam máskor, odaajándékoztam Gábornak. Anyuék késő délután -  este elmentek, mi pedig délután Cave-t játszottunk, majd Braidet, majd én szundikáltam, Lars pedig írt gyorsan egy breakout játékot. Nagyon jó sikerült, bár nem tudta kiirtani belőle az ütő sarkánál lévő bugot, de azért így is nagyon tetszik, amit csinált. Vasárnap későig aludtunk, és szegény elfelejtette időben kinyomtatni a beszállókártyáját, ezért korábban mentünk a reptérre, ő pedig kiperkált érte 20 €-t és kapott egy malévos jegyet. Aztán gyors búcsúzkodás, és ő már rohant is át a security-s kapun. Jó volt a hétvége, de rövid :(



2013. március 2., szombat

A BME épp a vihar előtti csönd időszakában jár

A félév eddig meglepően jól indult. Elfogadták a Java-technológia házi specifikációmat - naptárat fogok írni, valamint haladtam a grafikával is, már csak egy kis részt kell leprogramozni (a mozgást), és kész is vagyok, de még van rá egy hetem, úgyhogy most pihenek és lustizom.. Ezenkívül kiírták az ösztöndíjtáblákat is, végre elértem, hogy kapjak ösztöndíjat tavaszi félévben - akkor ugyan is mindig magasabbak az elvárások. De azért még mindig vicces, hogy a tanulmányi átlagom 4, de mivel nem végeztem el 30+ kreditet, ezért az ösztöndíj meg csak 2.7...


A minap voltam tankör találkozón, illetve nem is pontosan tankör, hanem a mi számításelmélet gyakvezünk, meg a másik csoportja, akik velünk egy évfolyamban kezdtek, egész jól összehaverkodtunk (ők is egy tankör, első félévben egy tankörnek mindig együtt vannak a gyakorlatai, mintha egy osztály lennének). Ők 1-2 hetente eljárogatnak teaházba, és most végre sikerült úgy odaérnem, hogy nem mentek el (majdnem kezdésre értem oda). Zoli, a tanár mondta, hogy menjek el velük valamelyik nap, és tényleg jó volt dumálgatni velük. Előtte pedig beugrottam egy barátnőmhöz, Anitához. Volt egy szabad órám, és bent is volt az üzletben, ahol dolgozik, úgyhogy egy jót beszélgettünk, és remélem majd elmegyünk valamikor kutyát sétáltatni vagy inni vagy valami, mert jó lenne többet találkozni.

Valamint most is csináltam pár képet Évinél (hétfő este), meg ahogy sétáltam a buszmegálló felé (kedd délelőtt). Továbbra sem szeretek átmenni a Sasadinál a felüljárón.... Viszont Oszkár (Manó = nyuszi) egyre jobban megkedvel, már nem is szalad el, ha megsimogatom! Már ezért is jó ötlet volt bevezetni a heti 1 ott alvást. És most az egyszer inni sem felejtettünk el. Mindig rákészülünk, aztán nem lesz belőle semmi, de most ittunk egy-egy felest, én mogyorós pálinkát, ő pedig sárgadinnyelikőrt :) Hétfő este pedig vadast csináltunk tarhonyával (bár én csak felszeleteltem a húst meg a répát), csekkoljátok a művészi fotóim a tarhonyáról:









Ezenkívül még pár kép, mert képekből sosem elég, Évi talált nem tökéletes, de egész finom Nutella utánzatot, valamint a hétvégén kávéztam anyuékkal (bár nem oda fókuszált a kamera, mint ahova én szerettem volna, de azért a karamellás cappuchino és a snickers torta nagyon finom volt). Továbbá alább látható az új monitorom. 21.5", tegnap kaptam meg, de már imádom. Szerettem azt is, ami eddig volt (17", még 4:3-mas BENQ, amit nagypapámtól örököltem), csak elkezdett kicsit vibrálni a képe, és egyrészt ez nem tesz jót a szemnek hosszútávon, másrészt féltem hogy ez is "felrobban" a szobámban, mint a nyár folyamán a régi tv-m. Most tisztára úgy érzem, mintha lenne 3 monitorom :D Hihetetlen élmény rajta játszani, tegnap vettem egy leértékelt játékot, ami szerintem a 2012-es év legjobb játéka. Ilyen nekem való, settenkedő, ügyeskedős, pont az ilyen játékokat szeretem (trailer és gameplay lentebb). Valamint játszottam egy elég "szédítő" játékot Gáborral, a Vertex Dispensert. Videó szintén a bejegyzés alján. Játszottam vele úgy 1 órát, és mondom oké, most forog a szoba, inkább megyek, és ninja-vá válok :D Viszont kár, hogy ma elmaradt Kálmival a linzer sütés :( na de majd legközelebb :)




Mark of the Ninja trailer
Mark of the Ninja gameplay
Vertex gameplay