2013. május 19., vasárnap

A BME és a Steam uralja az életemet

Konkrétan 1 hónapja és 21 napja egy sort sem írtam nektek. Pedig ez nem szép dolog. Azóta változott pár dolog. Terveztem például két kockaversenyt is, amiket végül Endre lemondott, és mivel ő vezetett volna, így inkább én is lemondtam. Egy verseny sem ér annyit, hogy beüljek Pitzu kocsijába. Az életem fontosabb, mint a kockázás.

Egyébként meg Oszkárral, tesóm nyuszijával mostanság tök jól kijövök. Mindig engedi, hogy megsimogassam, és odajön, hogy még ne hagyjam abba. Hétfő Évinél aludtam, és ő már aludt, én még tévéztem a kanapén fekve, betakarózva, amikor egyszer csak Oszi felugrott a lábamra, kicsit nézelődött, majd leugrott rólam, és ezt folytatta fél órán keresztül. Egészen addig aranyosnak véltem ezt, amíg észre nem vettem reggel, hogy teleszarta a rajtam lévő takarót....

Az impulzusos szekér viszont jól fut. Készült általam egy interjú és két recept cikk, és múlt héten végre jó sok csúszással, de papír formátumban is megjelent. Aki nem kapott volna példányt, az itt letudja tölteni pdf-ben. Jelenleg pedig 27-ére akarok elkészülni még két receptes cikkel, valamint egy interjúval, ezúttal Bencével. Az interjút már felvettem úgy 2 hete, már csak cikket kell belőle varázsolnom, még mielőtt Lars megérkezik hétfő este, mert utána már nem lesz se időm, se kedvem.

Az egyetemmel egész jól haladok. Mióta nem írtam, elfogadtak egy újabb grafika házit, egy "csodás orsó alakú fókát", úgyhogy mehetek vizsgázni a tárgyból. A másik blogomban említettem, hogy meglett az algel aláírásom, ezen felül átmentem hollandból, számvitelből és szeszkultúrából, 3 tárgyból 3-massal. Szeszkultúra vicces volt, a diák pocsékok, de legalább a téma érdekes, és nem is volt nehéz a zh. Számvitel leginkább a kikérdező progi kattintgatásából állt, és bememorizáltam a válaszokat az igaz-hamis kérdésekre, így lettem végül hármas. A holland zh viszont nehéz volt. A tanár berakott 3 középhaladó szöveget, csak a csoport egyik tagja sincs igazán középhaladó szinten. Azért egy hármast összeszedtem, és a Gábornak sem lett 100 %-os a zh-ja, szóval ez jelent valamit. Viszont! Meghirdettek jövőre is egy kurzust, úgyhogy lehet, hogy van még remény! Ha ezt nem, tényleg elgondolkodom egy japán kurzuson, csak az nagyon korán van... Ellenben a szabtech házit még nem javították ki, de jövőhéten megyek a 2. zh-t pótolni, illetve a labor zh-t javítani, mert azon nem értem el annyi pontot a mennyit szerettem volna. A héten leadtam a Java házimat is, naptárat csináltam, amit a határidő előtti utolsó két éjjel dobtam össze (csak éjjel vagyok produktív, nappal képtelen vagyok dolgozni/tanulni...), bemutattam, aztán kiderült, hogy van még egy hét a határidőig... Viszont elfogadták, kaptam 4 pontot (az +3 pontot jelent a vizsgán), és mehetek vizsgázni, amit viszont eltoltam, mert kiderült, hogy esszét is kell írni, úgyhogy erre muszáj leszek legalább 2 napot tanulni.



Amikor éppen ráérek, akkor a legtöbb időt játékkal töltöm. Vettem egy csomó olcsó és leárazott játékot Steamen, (2-5 $/€-ért lehet venni pack-ben őket), úgyhogy van bőven mit játszani. Bár van, hogy csak 1 játékot így olcsón megszerzek,de jön vele 4 másik, amiket nem akarok játszani, de azért beregisztrálom őket a felhasználómhoz, így hamar összejött 190 játék, bár ez a kiegészítő csomagokat is beleszámolja (é van játék, amihez kaptunk kb 30-at). Az utóbbi két hétben Steam szerint 48.5 órát játszottam. Igyekszem olyan játékokat felrakni, amiket még nem játszottam, vagy befejezni azokat, amiket még nem fejeztem be, de mivel maximalista vagyok, igyekszem minden apró challenge-t (kihívást, achievementetet) megszerezni a játék során. Ebben a hónapban végigvittem a Fez-t (10 óra alatt), Don't Starve-oztam úgy 10 órát, ezzel elértem a 20 óra játékidőt vele, Hitman negyedét játszottam végig, mintegy 23 óra alatt (amit javarészt egy hétvége alatt termeltem), befejeztem a Trine-t (5 óra), a Snapshotot (~12), két nap alatt pedig a Bastiont (5.5 h), és most teljesen beleszerettem a zenéjébe, egyszerűen csodálatos, ellentétben a játékmenettel, ami határozottan unalmas a játék vége felé.
Elég sok játékot kipróbáltam, a legtöbb logikaival eljutottam addig, amíg ideges nem leszek a puzzle-k nehézsége miatt, és ki nem lépek, ilyen volt a Toki Tori, Gateways, Edge, Puzzle Dimension, Cogs. És van, aminél szimplán a játékmenetet nem bírtam, mint a Cave Story+, They Bleed Pixels, COD (ez egész jó, csak egyáltalán nem az én stílusom).
És van, amivel játszani akarnék, de egyszerűen annyira szaggat a játék, hogy mire megfordulok, megölnek a zombit (Dead Island), úgyhogy ha tényleg ezt akarom játszani, akkor új gépet kell venni, ezért egy ideig ezt még nem fogom játszani. Ahhoz képest, hogy ez egy túlélő horror játék féleség, egyáltalán nem volt ijesztő, ellentétben a BioShockkal, amivel azért nem játszottam többet fél óránál, mert megijedtem tőle, de ha összeszedem a bátorságomat, befejezem, mert tényleg jó játék.
Illetve most a GOG.com-on leárazás van, úgyhogy megvettem régi két nagy kedvencemet a Heroes of Might & Magic III-mat (1999-es) és V-öt (2006-os), amiknek azért örülök, mert ezek patchelt verziók, és Windows 8-on is gond nélkül futnak. Mindenesetre ma éjszakára ennyi, addig is itt ez a remek zene:

2013. március 28., csütörtök

Lehet, hogy nevet kéne váltanom

Ez a daily inkább weekly... De a weekly meg nem hangzik annyira jól, úgyhogy maradunk a dailynél, és hazudunk a népnek. Ha másnak szabad, akkor nekem is. Miután nem írtam két hete, úgy érzem mostmár muszáj lesz megírni a történéseket. A grafika házimat korán, a beadási határidő előtt 4 nappal befejeztem, és a beadási határidő utáni napon már el is fogadták. A tanár elég vicces volt, írtam neki egy kérdést, hogy pár fiú szerint rosszul gondoltam a specifikációban írtakat, és akkor most kinek van igaza. Mire visszaírta, hogy nekem, és hogy ne bízzak a férfiakban, mert mind csirkefogó :D

Aztán volt az a csodás háromnapos hétvége. A hétvégén mindkét nap Évivel színházba mentünk. Szombaton a Hajmeresztőt néztük meg a József Attilában. Nagyon jó darab, szünetben megkérdezik, hogy mit gondolunk, ki a gyilkos, és a második felvonás első felében a nézők tesznek fel kérdéseket a szereplőknek, majd megszavazzuk, hogy szerintünk ki a gyilkos, így mi döntjük el, hogy a három szereplő közül kit is akarunk gyilkosnak, vagyis, hogy a három befejezés közül melyiket szeretnénk látni. Másnap pedig a Csoportterápiát néztük a Madáchban. Az már annyira nem tetszett, a sztori jó volt, viszont egyáltalán nem tetszettek a zenék és a szövegek. De azért a "Sziszi" szerepét nagyon jól játszotta Nagy Sándor!

Azóta volt még egy Impi gyűlés, és már a receptes cikkeket el is küldtem a főszerkesztőnek, valamint tegnap meginterjúvoltam Marca barátomat, és már be is gépeltem a felvételt, úgyhogy már csak szerkeszteni kell, és az is kész! Még gondolkodom egy harmadik cikken, de lehet, hogy az csak a májusi számban lesz benne.

A múltheti holland zh nem ment annyira jól, 55.5% lett, bár alig tanultam, mert egyrészt nem értem rá, másrészt meg 0 kredites, így egy átlagomban sem számít bele, úgyhogy annyira nem is érdekelt a jegy. Amúgy sem tanultunk túl sok új dolgot a félév során (szinte semmit), inkább csak a jó hangulat, meg a jó arc csoporttársak miatt járok. Az utóbbi időben el is mentünk együtt vacsorázni, iszogatni, és úgy néz ki, ez úgy 1-2 hetente rendszeres is lesz.

Ezenkívül a héten Steam Sale volt indie játékokra (olyan játékokra, amiket 1-2 ember, vagy egy nagyon kicsi csoport fejleszt, és nem veszik meg őket nagy cégek, mint az EA Games vagy a Ubisoft). Úgyhogy rengeteg érdekességet beszereztem, viszont elhatároztam, hogy azokat leszámítva, amik NAGYON NAGYON NAGYON nehezek, azokat mind végigviszem minél hamarabb, és igyekszem addig nem felrakni egy új játékot, amíg egyet végig nem viszek.

Aztán sütöttünk Kálmival linzert, nagyon finom lett! És tök jó móka volt együtt sütni. Már várom, hogy mit csinálunk legközelebb. Illetve voltam a HPG-vel a Sportarénában egy kertészeti és bútor kiállításon,  a Garden Expon. Alapból rég láttam a Petit, és jó volt vele dumálni, aztán meg nagyon sok érdekes dolgot láttam, meg vettem olcsón TV Paprika magazint, illetve vettem egy gombás és erdei gyümölcsös receptkönyvet, a Kláritól ezt kapom húsvétra.  Este a Petivel meg is látogattuk, és pár órát ott töltöttünk nála. Az vicces volt. Neki nem volt kedve metrózni, ezért eljöttünk egy trolival. És akkor megláttunk egy járatot, ami a Klári felé jár, úgyhogy arra gyorsan felszálltunk a Hősök terénél. Aztán meg rájöttünk, hogy rossz irányba megyünk, úgyhogy kis kavarodással, röpke 1 óra alatt megérkeztünk a Klárihoz. Sajnos nem volt annyira nagy meglepetés, mert megint nem működött a kaputelefont, és fel kellett hívnom, hogy dobjon le egy kulcsot.



És egy picit az egyetemen történtekről. A héten volt számvitel zh. Remélem, hamarosan lesz eredmény, mert már nagyon izgulok. Ilyen szempontból rossz, hogy papíros zh-ra jelentkeztem, mert az elektronikusnak azonnal látom az eredményét, viszont abban meg az a rossz, hogy minden kérdésre csak 1 perc gondolkodási időt kapunk. Pénteken szabályozástechnika zh lesz, amitől eléggé félek, jövőhéten meg algoritmus elmélet,amitől meg egyenesen rettegek. Utána viszont elutazom Larshoz, amit nagyon várok! És Szirmay rendes volt, mert azutáni hét vasárnapra tette az új házi leadási határidejét. Ha jövőhéten lenne, biztos, hogy nem tudnám befejezni. Így sem tudom, hogy menni fog-e, de szerintem már a hétvégén elkezdem, talán másfél hét elég lesz arra, hogy befejezzem. És íme a csodálatos specifikáció:
Jelenítsen meg egy piros-fehéres abroszon álló teli söröspoharat sugárkövetéssel! A színtérfelépítéséhez kizárólag általános kvadratikus felületeket (4x4-es szimmetrikus mátrixot), féltereket és halmazműveleteket használhat. A söröspohár a talpával stabilan áll az abroszon. Feltételezheti, hogy a látható tartomány minden hullámhosszán az üveg törésmutatója 1.5, a söré pedig 1.3. Az üveg és a sör hullámhossz függő hatáskeresztmetszetét "méréssel" állapítsa meg közelítőleg (figyelem, dimenzió)! A csendéletet világoskék ég és egy intenzív sárgás pontfényforrás világítja meg. A kamerát úgy kell felvenni, hogy az abrosz egy része és a söröspohár teljes szépségében pompázzon. Örömmel fogadjuk, ha a sörben levegőbuborék vannak, az abroszon pedig kausztika, de ezek nem kötelezők.

2013. március 13., szerda

Monokromatikus piros megvilágításnál minden tehén piros

Ez volt a mai óra fénypontja. A mondat eredetije: "Sötétben minden tehén fekete.", de Szirmay szerint ez nem jó, és a fentebbit kéne mindenkinek használnia.  Közben kiadták hivatalosan is a legújabb grafika házit:

Készítsen 2D editort, ami az egér balgomb lenyomásokat kontrolpontokként értelmezi, amelyekre egy piros Catmull-Rom (CR) spline-t és egy zöld CRI-spline-t is illeszt.
A CRI spline interpolációs, a CR-hez hasonlóan harmadfokú és a kontrolpontokban C1 folytonos, másutt C2 (ezen feltételek nem teljesítése automatikus elutasítást von maga után). A CRI sebességvektora az i. kontrolpontban a megelőző és a következő kontrolpontok közötti átmenet átlagos sebessége (p[i+1]-p[i-1])/(t[i+1]-t[i-1]) (széleken megválasztható).
A görbék a csomóértékeken közösködnek, amelyek az i. pont esetén t[i]=i+sin(i/5.0)*0.4.
A ‘Z’ „zoom”-ol, azaz a kameraablak mérete felére csökken mialatt a közepe helyben marad, a ‘P’ pedig „pan”-nel, azaz a kameraablak a vízszintes méretének 10%-val balra, függőleges méretének 20%-val felfelé mozdul el. A két görbén egymással szemben periódikusan egy-egy nyíl szalad, a kezdőpontja a görbe adott időponthoz (sec-ben) tartozó pontja, egyébként pedig a sebességvektor skalárszorosa (látható legyen a képen).

Szerencsém van, hogy előző félévben is foglalkoztam a tárggyal, első két házit csináltam meg, és az ideiek azoknak a lebutított változatai, így tulajdonképpen némi átdolgozással fel tudom használni a múlt féléves kódomat, bár újraírtam a zoomot, és most nem működik, úgyhogy rohadtul zavar, hogy nem tudom miért nem működik. 

Kijátszottam a hétvégén a Cave-t 4x. Még pár hete kaptam egy plusz Ship packet, és eltradeltem Steam fórumon, így tulajdonképpen ingyen kaptam egy nagyon jó 15 €-s játékot. Van 7 karakter, abból választhatsz 3-mat, és 7 puzzle-t kell megoldani, abból 4 egy általános puzzle, ami minden játékmenetnél van, és 3 ami karakterekhez kötött. Van jó és rossz vége a karakter történetének, úgyhogy 5x kell végigvinni ahhoz, hogy mindet lássam. Már tudom, hol tudok a karakterek speciális képességeivel kihagyni 1-2 részletet. Még kb. 90 perc játék és 100%-ra kivégzem a játékot, aztán szerintem hónapokig, vagy évekig nem fogom többet elindítani  játékot.


Voltam Impulzus gyűlésen, ami a VIK kar lapja, és úgy néz ki, én is fogok írni egyelőre receptekre gondoltam, meg esetleg kockásokkal csinálok majd videót. Nemrég megdőlt a világrekord, ismerem a srácot, úgyhogy szeretnék majd vele készíteni egy interjút. Az Impulzusos csapat nagyon szimpatikus volt, már előre várom, hogy velük dolgozhassak, meg elmenjünk közös vacsira vagy táborozásra. Ma pedig a hollandosokkal megyünk a Szatyor Bárba kicsit dumálni, velük már 2 szemesztere együtt vagyunk, és nagyon jól elvagyunk órákon mindig (8-9 fő vette fel idén a hollandot). Múlt héten pedig kiküldték az első két havi ösztöndíjat, úgyhogy most bőven van miből gazdálkodnom. Mindjárt el is megyek a Stoczek menzára ebédelni.


2013. március 10., vasárnap

Lehetnének hosszabbak a hétvégék

A hét eleje némi sietéssel telt, mert mindenképpen kész akartam lenni a grafika házimmal, mielőtt Lars megérkezik. Vasárnap volt a leadási határidő, szerdán kész lettem vele (bár sok órába nem telt, inkább az volt hosszadalmas, hogy rávegyem magam az elkezdésére). Csütörtökön kitöröltem a kommenteket a feltöltendő verzióból, és tömérdek magyarázatot írtam a saját verziómba, hogy hónapokkal később is mindent értsek benne, majd csütörtökön feltöltöttem. Lars csütörtök este érkezett, hozott apának és Évinek stroopwafelt, rögtön megjelent az arcukon a Szepes-Mosoly :D Lars megkapta a VIK-es pulcsiját, így már teljesen beleolvadt a környezetbe, én pedig megittam a februárban hozott utolsó sörömet.



Másnap sűrű volt a programunk, reggel 7:05-kor indultunk otthonról, megálltunk az ELTE előtti pékség-kocsinál reggelit venni, majd beültünk két nagy tejeskávéval grafikára. A tanár úr nagyon kedvesen boldog nőnapot kívánt a teremben ülő hölgyeknek, vagyis nekem és még egy másik lánynak, a fiúk (kb 30-40) meg csak nézelődtek, hogy van-e még rajtunk kívül lányok a teremben. Larson ez nem segített, mert bealudt, én viszont figyeltem, és még szerencse, hogy nem aludtam el, mert kihirdette a második házit, meg elmondta a hozzá szükséges képleteket. Grafika után beültünk a hszk-ba, mert volt két szabad óránk, majd STZ-vel, a gimis matektanárommal találkoztunk, együtt ebédeltünk. Lars kicsit unhatta, ahogy mi a régi szép időkről csevegtünk, de azért nekünk jó volt. Hazafele vettünk szalámit, majd Lars szundikált egy picit, aztán indultunk is a cirkuszba. Nagyon jó műsort láttunk, volt egy rakat ló (Évi nagyon örült neki), meg teve, elefánt, és valami szürke marha szerű is. Meg az artisták és a bohócok is jók voltak. Aztán mi elmentünk a Pinyóba, Mesivel, Dalmával és a párjaikkal Bencével meg Márkkal inni. Még jó, hogy foglaltam asztalt, mert nagyon sokan voltak, és így is el kellett küldeni az asztalunktól két emberkét. Lars egy sört és egy pálinkát ivott, én pedig két vodkanarancsot. Volt -10% diákkedvezmény, így elnézem nekik, hogy elírták a nevem Szepes Dórára. 11-ig, vagyis zárásig ott voltunk, aztán Mesiékkel bementünk a Wikingerbe gyrosozni, Dalmáéknak viszont el kellett menni az utolsó busszal, így tőlük elbúcsúztunk. Utána mivel nekem picit fájt a hasam, és nem akartam buszozni meg 20-25 percet sétálni haza, így inkább hívtunk egy taxit, amire hiába vártunk, mert nem jött, így elmentünk eggyel, ami már ott állt. A sofőr nagyon kedves volt, még boldog nőnapot is kívánt nekem :)

Szombaton nagyapa szülinapját ünnepeltük, nagyon finom Orly módra elkészített csirkét ettem, és olyan svájci palacsintát, amiben nutella volt és darált keksz, isteni! Egyébként reggel egy igen örömteli hírt kaptam, nyertem ingyen egy játékot steamre (super hexagon), de mivel azt már megkaptam máskor, odaajándékoztam Gábornak. Anyuék késő délután -  este elmentek, mi pedig délután Cave-t játszottunk, majd Braidet, majd én szundikáltam, Lars pedig írt gyorsan egy breakout játékot. Nagyon jó sikerült, bár nem tudta kiirtani belőle az ütő sarkánál lévő bugot, de azért így is nagyon tetszik, amit csinált. Vasárnap későig aludtunk, és szegény elfelejtette időben kinyomtatni a beszállókártyáját, ezért korábban mentünk a reptérre, ő pedig kiperkált érte 20 €-t és kapott egy malévos jegyet. Aztán gyors búcsúzkodás, és ő már rohant is át a security-s kapun. Jó volt a hétvége, de rövid :(



2013. március 2., szombat

A BME épp a vihar előtti csönd időszakában jár

A félév eddig meglepően jól indult. Elfogadták a Java-technológia házi specifikációmat - naptárat fogok írni, valamint haladtam a grafikával is, már csak egy kis részt kell leprogramozni (a mozgást), és kész is vagyok, de még van rá egy hetem, úgyhogy most pihenek és lustizom.. Ezenkívül kiírták az ösztöndíjtáblákat is, végre elértem, hogy kapjak ösztöndíjat tavaszi félévben - akkor ugyan is mindig magasabbak az elvárások. De azért még mindig vicces, hogy a tanulmányi átlagom 4, de mivel nem végeztem el 30+ kreditet, ezért az ösztöndíj meg csak 2.7...


A minap voltam tankör találkozón, illetve nem is pontosan tankör, hanem a mi számításelmélet gyakvezünk, meg a másik csoportja, akik velünk egy évfolyamban kezdtek, egész jól összehaverkodtunk (ők is egy tankör, első félévben egy tankörnek mindig együtt vannak a gyakorlatai, mintha egy osztály lennének). Ők 1-2 hetente eljárogatnak teaházba, és most végre sikerült úgy odaérnem, hogy nem mentek el (majdnem kezdésre értem oda). Zoli, a tanár mondta, hogy menjek el velük valamelyik nap, és tényleg jó volt dumálgatni velük. Előtte pedig beugrottam egy barátnőmhöz, Anitához. Volt egy szabad órám, és bent is volt az üzletben, ahol dolgozik, úgyhogy egy jót beszélgettünk, és remélem majd elmegyünk valamikor kutyát sétáltatni vagy inni vagy valami, mert jó lenne többet találkozni.

Valamint most is csináltam pár képet Évinél (hétfő este), meg ahogy sétáltam a buszmegálló felé (kedd délelőtt). Továbbra sem szeretek átmenni a Sasadinál a felüljárón.... Viszont Oszkár (Manó = nyuszi) egyre jobban megkedvel, már nem is szalad el, ha megsimogatom! Már ezért is jó ötlet volt bevezetni a heti 1 ott alvást. És most az egyszer inni sem felejtettünk el. Mindig rákészülünk, aztán nem lesz belőle semmi, de most ittunk egy-egy felest, én mogyorós pálinkát, ő pedig sárgadinnyelikőrt :) Hétfő este pedig vadast csináltunk tarhonyával (bár én csak felszeleteltem a húst meg a répát), csekkoljátok a művészi fotóim a tarhonyáról:









Ezenkívül még pár kép, mert képekből sosem elég, Évi talált nem tökéletes, de egész finom Nutella utánzatot, valamint a hétvégén kávéztam anyuékkal (bár nem oda fókuszált a kamera, mint ahova én szerettem volna, de azért a karamellás cappuchino és a snickers torta nagyon finom volt). Továbbá alább látható az új monitorom. 21.5", tegnap kaptam meg, de már imádom. Szerettem azt is, ami eddig volt (17", még 4:3-mas BENQ, amit nagypapámtól örököltem), csak elkezdett kicsit vibrálni a képe, és egyrészt ez nem tesz jót a szemnek hosszútávon, másrészt féltem hogy ez is "felrobban" a szobámban, mint a nyár folyamán a régi tv-m. Most tisztára úgy érzem, mintha lenne 3 monitorom :D Hihetetlen élmény rajta játszani, tegnap vettem egy leértékelt játékot, ami szerintem a 2012-es év legjobb játéka. Ilyen nekem való, settenkedő, ügyeskedős, pont az ilyen játékokat szeretem (trailer és gameplay lentebb). Valamint játszottam egy elég "szédítő" játékot Gáborral, a Vertex Dispensert. Videó szintén a bejegyzés alján. Játszottam vele úgy 1 órát, és mondom oké, most forog a szoba, inkább megyek, és ninja-vá válok :D Viszont kár, hogy ma elmaradt Kálmival a linzer sütés :( na de majd legközelebb :)




Mark of the Ninja trailer
Mark of the Ninja gameplay
Vertex gameplay

2013. február 24., vasárnap

Osztálytalálkozó és költségvetés

A mai napra két témát hoztam, egy komorabbat, és egy vidámat. Kezdjük a komorral. Húsvét környékére most valahogy lementek a repjegy árak, úgyhogy beruháztam rögtön kettőre (oda és vissza), április 4-től 7-ig Leuvenben leszek. Kicsit vicces, hogy kb. ugyan annyiba kerül, ha wizzair discount membership-et is fizetek (9000 Ft/év), mintha nem, úgyhogy megvettem azt is, hisz a későbbiekben hasznos lesz. Kb. 2500-3000 Ft-ot spórolhatok meg járatonként - sőt, ez már a mostani repjegyekre is érvényes volt, úgyhogy már most kezdi behozni az árát.
Már hónapok óta tervezgetem, hogy elkezdem összeírni a költségvetésemet, úgyhogy márciustól ténylegesen belevágok. Eddig 5990 Ft ment el a fitnesz bérletre, ez havi bérlet, tehát ezzel számolnom kell majd minden hónapban, illetve alkalmanként valószínűleg megyek majd a Tamáshoz korrepetálásra (3000 Ft / 90 perc, reális ár, jól magyaráz, jó zh-kat írtam előző félévben bsz2-ből, neki köszönhetően). A héten is voltam, és már jobban értem az Algoritmus elmélet első anyagát, a többire meg azt mondta, hogy azok már triviálisabbak lesznek, mert ott algoritmusokat kell megérteni, és nem egzakt dolgokat. De azért ha kell, tudunk néha-néha találkozni, de rendszeresen valószínűleg nem férek bele az órarendjébe. Végül is, ahogy néztem az alattunk járók jól tanultak idén is, így valószínűleg feljebb csúszik az ösztöndíj alsó határa, vagyis van rá esély (75%), hogy mégsem kapok. Pedig mennyire jó volt, hogy az előző félévi havi 12 000 Ft-ból tudtam finanszírozni a Tamás óráit!
És az ebéd. A Q menzán egy diák menü 700 Ft körül mozog (leves+főétel - nem lehet választani, hogy mit kérek), az ELTE büféjében ha van még melegszendvics, akkor 300 Ft-ból meg tudok ebédelni, többi napon meg eszem itthon, és azzal is spórolok. Mondjuk a kínai is drágult, átlag 550 Ft egy kis adag, amit szoktam enni (gombás vagy szezámmagos csirke tojásos rizzsel).  De azért az ember nehezen hagy ki ilyen finomságokat (Stoczek menza, fél adag, szintén 700 Ft környéke, de finomabb, mint a Q. Gyümölcslevest is akartam venni, de a kisadag elfogyott, mire odaértem.):

cékla, csirke íjászmester módra és parázsburgonya

Mindenesetre majd félre kell tennem, ha ki szeretnék jutni a szlovén és az osztrák kockaversenyre, aztán nyárra már mindenképpen keresek valami jól fizető munkát.

És most a másik téma. Csütörtök este osztálytalálkozó volt (gimis, a tétény kolesz kocsmájában). A meghirdetettel ellentétben Sisak (ofő) mégsem tudott eljönni, mert az unokáira kellett vigyáznia. Ennek ellenére mégis nagyon sokan megjelentünk. Én fél 9 körül érkeztem Dalmával, kicsit elkéstünk, de azért egy fagyi belefért előtte. Mini magnum - 80 Ft. Megjegyzem, apa becsábított előtte a McDonalds-be, viszont én ellenálltam a csábításnak, és nem szegtem meg az újévi fogadalmamat (se meki, se burger 1 évig, kfc csak 3x). Úgyhogy miután ő megette a csokis fagyiját, én átbattyogtam a SPAR-ba, és megvettem a jégkrémemet. Elég furán néztek rám az utcán, hogy -3 fokban jégkrémet eszem. De a jégkrém csak ilyenkor finom.

Most voltam először a koleszben, meglepően jó hely, jó nagy a kínálatuk, a többiek pizzát ettek, de mivel én nagyinál ebédeltem, csak inni vettem magamnak. Elég sokat, megittam 2 nagy Shreket (=Macifröccs (málna szörp, szóda, bor) csak málna helyett kiwi szörppel), 250 Ft/ 5 dl. Megjegyzem, ez volt a legfinomabb és egyben a legundorítóbb színű ital, amit valaha ittam, persze rögtön le is ment belőle 1 liter.

Maga a találkozó jó volt, rengeteg régi barátot nem láttam. Bár Brigivel megint volt egy téma, amiben nem értettünk egyet. Kicsit vicces volt, ő azt állította, hogy a flamand az egy nyelv, mondtam, hogy az egy népcsoport, és a flamandok hollandul beszélnek, de csak nem hitte el nekem, viszont aztán a többiek lehurrogták. Istivel tök jól elbeszélgettünk VIK-es önlabokról, tárgyakról, mindenféléről. Rékával és Ancsával is jót beszélgettünk Mesivel és Dalmával meg szokás szerint ittunk - röhögcséltünk. Már várom, hogy márciusban hatosba menjünk el inni (csajok és pasi(jai)k).

És végezetül pár kép még a hétről: Nagyi isteni kocsonyája, a havas utcánk, és a finom belga sör (amit nem csak söröskupak, de még egy dugó is védelmezett tőlem).






2013. február 20., szerda

Ha valaki, hát ő tud tanítani

Komolyan mondom, a grafika előadásnak tényleg van értelme. Nem tudom, hogy azért, mert most keresztfélév van, vagy mert már hallgattam a tárgyat, de egész jól megértem, amit mond, és a (néha fárasztó) poénjai is jól átjönnek. Azt hiszem a félév legjobb tanára díjat idén Szirmay viszi.
Ha egy színt beállítok, az aztán be lesz állítva.
Azért nem pingpong az első feladat, mert a házit egyedül kell megírni, s a breakout az egyszemélyes, a pingpong pedig két személyes játék.
A 153 az csak illúzió.
Olyan finoman van legyalulva, hogy az a pixel méreténél kisebb. //1. grafházi specifikáció pontosítása
Alvó oroszlánok konvex burkára kerítést húzunk. //Igen, mert gyakran előfordul, hogy Afrikában találom magam, egy rakat alvó oroszlánnal körülvéve. És ettől én annyira megijedek, hogy rögtön kerítést húzok köréjük.
Egyelőre ezeket a gyöngyszemeket tweeteltem,  de azt hiszem még lesz pár darab a félév folyamán. Bár azért jó arc, bemutatott egy példakódot, hogy hogyan kell pingpongot írni C++-ban, és mondta, hogy tulajdonképpen ő a mi házinkat is megírta a minap fél óra alatt, de hogy menne ez gyorsabban is, mert mivel ő 24 éve tanulta a C++-t, így már nem olyan fickós a tudása. Mindenesetre így, hogy elmondta mi értsünk pontosan a specifikáció alatt, komolyan mondom, ez a feladat tényleg nem tűnik annyira bonyolultnak, sőt inkább túl egyszerűnek. Gyanús ez nekem... De a számvitel tanár is aratott a héten: "Nem küldik a közgazdászt köbözni, mert ahhoz ész is kell."

Egyébként a mi nap is rendkívül produktívra sikerült, volt 6.5 órányi lyukasórám, aminek a nagy részét Nikivel és Zolival töltöttem az egyetemen, pedig simán hazamehettem volna, és még holland könyvet is hoztam, hogy majd kijegyzetelem a maradék nyelvtant. De hogy a tegnapi képet idézzem: and, it's dutch lesson. Viszont írtam házit, remélem a tanárnő büszke lesz rám. Ma este pedig Évinél alszom, holnap nagyinál ebédelek rakott káposztát, este meg osztálytalálkozó, amihez nincs túl sok kedvem, de a csoportban már megy a "szívesen - fulladj meg."-ezés, úgyhogy azt hiszem mégis benézek rá.

2013. február 19., kedd

Pingpong? Csak szeretnéd!

A hétvégét így tudnám tömören összefoglalni:
Every. Damn. Weekend.

De azért beszúrok pár képet még. Megjegyzem, az akksi még bő fél órát bírt így készenléten, és még némi internetezést utána, aztán azért előszedtem a töltőmet. Sajnos az 1 %-ot már nem jelezte ki. Oszkár meg rávetette magát az ananászra, kár, hogy arról nincs videó, ahogy rádől az egész gyümölcs :D





Mondjuk még mindenkin érződik az évkezdés, srácok késnek a reggeli óráról, van aki azt se tudja, hogy milyen előadáson kéne ülnie. Mondjuk az volt a legjobb, amikor egy haver beült szabtechre, és olyan 45 perc után vette észre, hogy rossz teremben ül, és ott épp valszámot oktatnak. No de sebaj, +1 foursquare jelölés addig is.

Még múlt héten abban a hitben éltünk Kálmival, hogy pingpong lesz az idei év első grafika feladata, hát, nem tudom, hogy a kiadott feladat az csalódás, vagy inkább örömhír:

Készítsen breakout játékot, fejet hajtva a játékfejlesztés úttörői előtt.
A 2D squash szobának három oldala van, mérete 40x40 méter. A falak 1 m vastagok. A fehér oldalfalak jól oda vannak betonozva, a piros hátsó fal téglái azonban kiüthetők (a téglák száma megválasztható, de legalább 5 és a tégla területe, és így a tömege a labdáénál nagyobb kell hogy legyen, hogy vissza tudja lökni a labdát).
A játékosnak egy 4 m magas, 1m vastag téglalap alakú ütője van, amit az 'i' (föl), 'j' (balra), 'k' (jobbra) és 'm' (le) billentyűkkel mozgathat. A szobában egy 1 m sugarú sárga, köralakú labda pattog, vízszintes kezdősebessége 10 m/s, függőleges kezdősebessége 2 m/s, a falakkal rugalmasan ütközik (energia és impulzus megmarad). Az zöld ütő gyorsítja a labdát, egy ütéstől a mozgási energia 20%-kal nő.
Az ütő sarkai le vannak gyalulva, azaz az ütközési normális a sarkon 45 fokos, ami lehetőséget ad arra, hogy az ütő sarkával is odasózzunk a labdának. A hátsó fal téglái az ütközés hatására a fizikai törvényeknek megfelelően kirepülnek. Súrlódás nincs. A szobát felülnézetből látjuk, a 2D kamera a szobán túl még egy 5 méteres sávot is befog.
A használható OpenGL függvények: glBegin, glColor, glVertex2f, glEnd, glClearColor, glClear, glViewport, glMatrixMode, glLoadIdentity, gluOrtho2D.
Extra élvezet profiknak: ne csak az impulzus, hanem a perdület is maradjon meg az ütközésnél.
BreakOut

Az viszont biztos örömhír, hogy a beadási határidő március 10 éjfél, így még tökre ráérek. Másrészt meg ez könnyebbnek tűnik, mint a tavalyi. Bár azért bánom, hogy nem volt időm befejezni tavaly az utolsó két házit, mert hát két elfogadott házival indítottam, aztán jött a sok zh és egyéb beadandó, és valamit fel kellett áldozni...

A mai nap fénypontja azért továbbra is a konditerem volt, mert az öltözőben vettem észre, hogy jéé, olyan könnyű a táskám. Na igen, megint nem hoztam papucsot, nem baj, túléljük. Majd feltűnt az igazi probléma, törülközőt sem hoztam. Na csak én lehetek ilyen szerencsétlen... végül persze megoldottam, csak bicikliztem és erősítettem, így nem izzadtam meg annyira, aztán felhasználtam az edző pólóm és nadrágom, de legalább hajat tudtam mosni. Már tegnap kellett volna, de edzés előtt nem akartam, inkább beültem csúnya fejjel java-technológiára.

Viszont jelentkeztem az Impulzusba (VIK-es kari újság), még nem tudom, hogy tényleg tag leszek-e, mert a hétfői hollanddal ütközik a taggyűlés, viszont érdekel, és szívesen segítenék, így most lesz min törnöm a fejemet. És holnap kapok villámfoltot. Elvileg. Remélem. Ideje lenne már.

2013. február 16., szombat

A gomba még mindig finom.

A ma reggeli grafikán megállapítottam, hogy lefekvés előtt nem kellene belepillantani egy új játékba. A reggeli grafikán még a kávé sem segített, az előadás második felén sikerült elbóbiskolnom, Kálmit használva párnának. Fura volt, kinyitottam a szemem, és már másról beszélt, mint mikor felébredtem. Mondom, itt valami nem stimmel, az előbb még másról volt szó... Grafika után megkérdeztük, hogy pontosan mi van most a házikkal, de nem jutottunk előrébb a válaszával. Végül is, valami (társas vagy kártya)játékot akarok majd csinálni nagyházinak, de még pontosan nem tudom, hogy mit. Utána Csepivel átmentünk Alleeba, vettem borítékot, meg hozzávalókat az ebédhez. Miután Kálmi mérése véget ért, fagyiztunk, aztán átjöttünk hozzánk. Szép lassan megpucoltunk 3/4 kg gombát, hagymát szeleteltünk, nagy nehezen megcsináltuk a nokedli tésztát. Kálmi csinálta a nokedlit én pedig a gombapörköltet, nagyi receptje alapján. Ő nagyon szenvedett a nokedliszaggatóval, én pedig sikeresen úgy kevergettem a gombát, hogy a hasamra került némi forró pörköltszósz... Hihetetlen, de tökéletes állaga lett a szósznak, pedig a sima pörköltet mindig elrontom, és semmit sem égettem oda. Majdnem az egészet felfaltuk, de félreraktuk a maradékot Évinek. A délután és az este további részében Kálmi Limbo-t játszott, én szenvedtem az álmosságtól, majd próbáltunk ébren maradni, beszélgettünk mindenről, ami eszünkbe jutott. Már alig várom, hogy újra együtt főzzünk, a palacsinta sütés is jó volt, meg ez is, remélem rendszeresen fogunk ilyen délutánokat csapni. 


2013. február 15., péntek

Ki kéne alakítani egy kávézási rutint

A mai nap nem kezdődött túl jól. Felkeltem korábban, hogy megnézzek egy másik gyakvezt algelből, bementem 8-ra, pedig az első előadásom csak 10-kor lett volna. Mire, nem jött a tanár, helyettesítették... Unalmamban beszéltem úgy fél órát Gáborral telefonon, majd elindultam az E felé. Megérdeklődtem, de már nem lehet kapni a bevásárló kocsiba rakható BME-s érmét, pedig Éjja akart egyet :( Sajnos már nem is gyártják... Az E1B előtt kijátszottam egy csomó pályát a flow free-n, majd ittam egy kávét, bár utólag ez nem volt egy túl jó döntés, ugyanis ezek után a szabtech előadás első felén borzasztó éber voltam, kénytelen voltam figyelni és jegyzetelni. Viszont az Hetthéssy nem kapcsolta be a hangosítást, ezért alig hallottam, amit mond. Pedig egész jól magyaráz, csak olyan monoton, hogy az ember akaratlanul is elkezd mással foglalkozni. Az 5 perces szünet alatt Niki kijött velem a büfébe, vettem egy bountyt és egy teát, mert ugyan a termet felújították (olyan mint a Q konnektor nélkül), de a fűtést nem csinálták meg.


Javara sikeresen lefáradtam, figyelgettem de azért játszottam és interneteztem is közben, viszont kaptam Tóttól No time to explaint és Antichambert, úgyhogy ma este ezeket fogom játszani. Ezek után felmentem nagyihoz ebédelni. Kaptam tőle egy szép pulcsit, ő kötötte. Jó meleg, gesztenye színe van, úgyhogy tükörbe nézve egy nagy gesztenyepürének érzem magam :D Miután megettem a finom paradicsomlevest és a paprikás krumplit, visszamentem az egyetemre, és beültem szeszkultúrára. Sokkal jobb, mint vártam, eddig ez volt a legjobb óra az egész héten!

2013. február 14., csütörtök

Az AUT tárgyait valahogy nem szeretem

A mai nap rettentő korán kezdődött. 8-kor már a QII-ben ültem tejeskávét kortyolgatva, vártam, hogy elkezdődjön a Grafika előadás. Utólag nagyon bánom, hogy csak két házit adtam le előző félévben, és hogy nem volt időm befejezni a többit, mert Szirmay kijelentette, hogy idén nem (igazán) lesz megajánlott jegy, hanem az évfolyam nagy részének vizsgáznia kell. Bár az tis mondta, hogy könnyebbek lesznek a feladatok, mint eddig, háát, nem tudom... Tervezek majd nagy házit is csinálni, bár még nem tudom mit csináljak. Annyit tudok csak, hogy RENGETEG SÉDER KELL. Utána átcaplattam az I-be Csepivel, majd ott kiderült, hogy a Neptun nem küldött üzenetet a teremváltozásról, és életemben talán először (legalábbis azért én elég precíz vagyok, és mindig mindent tudok, egyedül csak az első félévemben bolyongtam néha tanácstalanul a campuson) rossz terembe mentem (valszám volt ott). A szabályozástechnika (későbbiekben szabtech) kurva unalmas. 45 percig beszélt a komplex számokról, és nem mondott újdonságot! Nem baj, egy idő után feladtam, és inkább Flow Free Bridges-t játszottam a telefonomon. Ezek után felmentem nagyapámhoz, együtt ebédeltünk, majd el az R-be, mert szabtech gyak. Előtte elmentem érvényesíteni a diákomat, ahol lebaszott a központi tanulmányi hivatalos (kth-s) pasi, mert túl korán jöttem, és miért nem olvastam el a kiírást. Hát bazd meg, ritkán járok erre, örülj, hogy jöttem egyáltalán. A gyakorlat meg.. befejeztem újabb 60 Flow Free Bridges pályát, mert az is annyira uncsi volt, bár jófej srác tartotta - Dudás Ákos jött be helyettesíteni, ő tartotta nekem annó a C# gyakorlatot, és jól magyarázta most a Matlabot is, bár néha rossz volt, amit mondott, de ha szóltunk, kijavította magát. Majd rájöttem, hogy nincs nálam ebook olvasó, se a holland jegyzet, így mivel még csak 15:45-volt, 18:30-ig elütöttem az időm a hallgatói számítógép központban (hszk-ban). Létrehoztam egy google groupsot a holland csoportnak, meg csak úgy chatelgettem Annával. A holland nem volt túl izgi, megkaptuk az új könyvet fénymásolva - legalábbis az első 5 leckét, és abból is csak azt az anyagot, aminek értelme van (így 10 000 Ft helyett 330 Ft volt). A tanár szokásához híven feladta az egész leckét házinak, de azért jól szórakoztunk. Három félév alatt tök jól összeszoktunk, és jövőhétre csoportos tevékenységet tervezünk - úszás, szaunázás vagy falmászás, még nem döntöttük el. Viszont a mai nap tanuláságai:

  • A Q büfé drága ugyan, de a 200 Ft-s 3 decis kávé nélkül nem tudnám túlélni a grafikát
  • A tejes jó reggelt szar és íztelen
  • Az AUT tárgyai nekem nem jönnek be. Ilyen volt a szoftvertechnikák (C#) ami újat nem mondott a tervezési - pl Singleton - mintákon kívül. És a szabtech is furának tűnik, jeleket szerettem, de úgy érzem, ezt nem fogom.

2013. február 13., szerda

Talán lesznek jó napok is

A mai nap úgy indult, mint a tegnapi, 10:45-kor megfürödtem, majd reggeli és indulás. Java-technológiával kezdtem a napot. Szendó és Tót jól elszórakoztattak, majd elkezdődött az előadás. Java alapjai, amit már sokat hallottam, majd OOSz alapjai és Java Virtual Machine. Ezután összefutottam egy tanárral, kb. 2 órát voltam nála, majd összefutottam Danikával és egy ismerősével. Átbaktattunk az ELTE-re, a büfé épp zárt, így visszamentünk a BME-re, ahol egy viszonylag drága melegszendvicset vettem. Ahhoz képest, hogy se majonézt, se ketchupot nem tudtak adni, üresen is egész finom volt, és legalább nem voltam utána éhes. Beültünk számvitelre, Kálmi is jött egy másik Danival, és ugyan nem az a tanár tartotta, akit vártunk (sőt, róla igen rosszakat hallottunk), ehhez képest egész élvezhető volt, szinte érdekes. Azt hiszem, még egy ideig bemegyek az órára. Este tankörös találkozó lett volna, viszont mire odaértem, elmentek, így feleslegesen mentem oda - bár szerencsére nem kellett kerülnöm hazafele emiatt. Amint hazaértem, ittam mézes narancslevet, mert még mindig fáj a torkom, sőt ma egész nap rekedt volt a hangom. Megettem a maradék sütit, amit Éjja csinált, aztán azóta tervezgetem, hogy mit csináljak. A hétfői algel gyak elég szar volt, így most csütörtökön szerintem bemegyek egy másik gyakvezhez - megnézem ez milyen, aztán a szokásos időpontban is gyakorlatot (tanár) váltok esetleg. Kinyomtattam a holnapra szükséges grafika diasorokat, aztán azóta csak pihizek. Gáborral beszéltem vagy 1,5 órát skypeon, most még bepakolok, aztán lefekszem aludni.

2013. február 11., hétfő

CS tanszék, you can fuck yourself.

Elég szar volt felkelni úgy, hogy Lars nem horkolt mellettem, ráadásul az ágy is kisebb. Fürdés, gyors reggeli, és irány az egyetemre. Jó volt látni a Gáborékat, kicsit beszélgetni, aztán bementünk algoritmuselméletre (későbbiekben algel). Danikával egymást támasztva végül túléltük Katona előadását, de azért nem mondom, hogy ez volt a tökéletes félévkezdés. Utána miután hallottam, hogy operációs rendszerek előadás lesz a teremben, gyorsan kimenekültem, és átmentem a menzára ebédelni. Zellerkrémlevest és bolognai spagettit ettem a Q menzán (diákmenü 710 Ft - nem olcsó, viszont legalább meleg volt, és a hideg miatt nem is akartam annyira messze menni az I épülettől). Algel előadás és gyakorlat között lyukas órám volt, ahol hollandot tanultam, hogy kicsit felfrissítsem a tudásom, aztán elindultam gyakorlatra. Zolival együtt vettük fel Drótos Mártonhoz, Gábor javasolta, hogy elvileg ő a legjobb, bár engem eléggé összezavart (túl sok matek, logaritmus, minden), így írtam a Tamásnak (ő korrepetált számításelméletből), hogy lehet idén is járnék hozzá órára. Utána elrohantam gyorsan a kollégiumba, hogy átvegyem Larsnak a VIK-es pulcsiját, szerencsére odaadták az előleges papír nélkül is, majd rohantam is tovább hollandra. Az legalább jó móka volt, jó volt látni a régi csoporttársakat, bár a tanárnő úgy folytatta az órát, mintha az előző december helyett szombaton lett volna. És most pedig végre kipróbálom a Gábor által küldött játékot.