2013. február 14., csütörtök

Az AUT tárgyait valahogy nem szeretem

A mai nap rettentő korán kezdődött. 8-kor már a QII-ben ültem tejeskávét kortyolgatva, vártam, hogy elkezdődjön a Grafika előadás. Utólag nagyon bánom, hogy csak két házit adtam le előző félévben, és hogy nem volt időm befejezni a többit, mert Szirmay kijelentette, hogy idén nem (igazán) lesz megajánlott jegy, hanem az évfolyam nagy részének vizsgáznia kell. Bár az tis mondta, hogy könnyebbek lesznek a feladatok, mint eddig, háát, nem tudom... Tervezek majd nagy házit is csinálni, bár még nem tudom mit csináljak. Annyit tudok csak, hogy RENGETEG SÉDER KELL. Utána átcaplattam az I-be Csepivel, majd ott kiderült, hogy a Neptun nem küldött üzenetet a teremváltozásról, és életemben talán először (legalábbis azért én elég precíz vagyok, és mindig mindent tudok, egyedül csak az első félévemben bolyongtam néha tanácstalanul a campuson) rossz terembe mentem (valszám volt ott). A szabályozástechnika (későbbiekben szabtech) kurva unalmas. 45 percig beszélt a komplex számokról, és nem mondott újdonságot! Nem baj, egy idő után feladtam, és inkább Flow Free Bridges-t játszottam a telefonomon. Ezek után felmentem nagyapámhoz, együtt ebédeltünk, majd el az R-be, mert szabtech gyak. Előtte elmentem érvényesíteni a diákomat, ahol lebaszott a központi tanulmányi hivatalos (kth-s) pasi, mert túl korán jöttem, és miért nem olvastam el a kiírást. Hát bazd meg, ritkán járok erre, örülj, hogy jöttem egyáltalán. A gyakorlat meg.. befejeztem újabb 60 Flow Free Bridges pályát, mert az is annyira uncsi volt, bár jófej srác tartotta - Dudás Ákos jött be helyettesíteni, ő tartotta nekem annó a C# gyakorlatot, és jól magyarázta most a Matlabot is, bár néha rossz volt, amit mondott, de ha szóltunk, kijavította magát. Majd rájöttem, hogy nincs nálam ebook olvasó, se a holland jegyzet, így mivel még csak 15:45-volt, 18:30-ig elütöttem az időm a hallgatói számítógép központban (hszk-ban). Létrehoztam egy google groupsot a holland csoportnak, meg csak úgy chatelgettem Annával. A holland nem volt túl izgi, megkaptuk az új könyvet fénymásolva - legalábbis az első 5 leckét, és abból is csak azt az anyagot, aminek értelme van (így 10 000 Ft helyett 330 Ft volt). A tanár szokásához híven feladta az egész leckét házinak, de azért jól szórakoztunk. Három félév alatt tök jól összeszoktunk, és jövőhétre csoportos tevékenységet tervezünk - úszás, szaunázás vagy falmászás, még nem döntöttük el. Viszont a mai nap tanuláságai:

  • A Q büfé drága ugyan, de a 200 Ft-s 3 decis kávé nélkül nem tudnám túlélni a grafikát
  • A tejes jó reggelt szar és íztelen
  • Az AUT tárgyai nekem nem jönnek be. Ilyen volt a szoftvertechnikák (C#) ami újat nem mondott a tervezési - pl Singleton - mintákon kívül. És a szabtech is furának tűnik, jeleket szerettem, de úgy érzem, ezt nem fogom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése